A nemi azonosság, nemi szerep, a nemhez való igazodás folyamata

Az ember a két nem valamelyikébe születik bele (ritka kivétellel), és a legtöbb gyerek elsajátítja annak a biztos érzését, hogy ő fiú-e vagy lány. Első hallásra ez egy evidenciának hangzik, amivel fölösleges foglalkozni, hisz minden megy a maga útján. Igen ám, de ha mélyebbre ásunk a témában, nem egy kérdőjelbe ütközünk, és rádöbbenünk, hogy nem is mindig természetes a természetesnek hitt dolog. A mindennapi életben ez úgy jelentkezik, hogy egy rendhagyó jelenséggel, érthetetlen viselkedéssel vagy egy konkrét szexuális tünettel találkozunk.Ilyenkor nagyon fontos tudni, érteni, mi történik, hisz csak így tudjuk meg, hogy lehet-e korrigálni, beavatkozni vagy nem.

Míg a nemi statusunk genetikailag meghatározott, vagyis vagy XX vagy XY nemi kromoszómával születünk, addig a nemhez tartozó pszichológiai, szociológiai szerepünk hosszú folyamat során alakul ki. A gyerek az interakciók segítségével azonosul a biológiai nemével (nemi identitás), majd az ehhez tartozó pszichológiai szerep erre épül rá. A nemi szerep tehát a kultúra terméke. Minden kultúra a férfiak és nők közötti biológiai különbséget kiszínezi az emberi tevékenység szinte minden területét átható szokások, hiedelmek, merev normák sokaságával. A társadalom íratlan szabályokkal, elvárásokkal határozza meg, hogyan kell egy kislánynak, kisfiúnak, majd később egy nőnek ill. férfinak viselkednie. Sőt, még azt is, hogy milyen személyiségjegyekkel “illik” rendelkeznie, milyen szerepeket tölthet be. A kultúra által az adott nemhez megfelelőnek tartott viselkedések és tulajdonságok elsajátítását nemhez igazodásnak nevezzük. Fontos tudni, hogy a nemi identitás nem azonos a nemhez igazodás (nemi szerep) fogalmával. Gondoljunk csak egy lázadó tini lányra, aki nagyon is tudatában van saját nemével, mégsem kerüli az un. férfias viselkedéseket, sőt! (pl.: káromkodás)

Vajon a nemi identitás és nemi szereptanulás egyszerűen csak a kultúrális előírások, elvárások terméke-e, vagy valami “más” is közrejátszik benne?

A szociális tanuláselmélet a nemhez igazodó viselkedéseket úgy kezeli, mint minden egyéb viselkedést, nem feltételez semmilyen sajátos pszichológiai elvet vagy folyamatot annak magyarázatában, miként igazodnak a nemüktől elvártakhoz a gyerekek. Egyszerűen azt állítja ez a teória, hogy a gyerekeink azt tanulják meg, amit a környezet (a kultúra) jutalmaz ill. elkerülik, amit büntet. S mivel a nem az, ami alapján a kultúra jutalmaz, ill. büntetéseket osztogat, így igazodik a gyerek a saját neméhez.

Sokféle megfigyelés, adat támasztja alá a szociális tanuláselmélet magyarázatát. A szülők valóban különbözőképpen jutalmazzák, ill. büntetik a nemeknek megfelelő, ill. azzal ellentétes viselkedéseket, ugyanakkor ők maguk az első minta a gyerekeik számára. Már a csecsemőket is másképp (más színű ruhába) öltöztetik, más játékot kapnak attól függően, hogy fiúk-e vagy lányok. Óvodáskorúak megfigyelésekor azt találták, hogy a szülők megjutalmazzák lányukat az öltözködésért, a táncolásért, babázásért, míg bírálják, megszidják a játékok szétszedéséért, szaladgálásért, ugrálásért. Ezzel szemben a fiúkat megdícsérik építőkockával való játszásért, autózásért, de bírálják, ha babáznak, vagy segítséget kérnek. Végül a szülők mind verbálisan, mind fizikailag többet büntetik a fiúkat. Felmerült egy kérdés, hogy talán azért viselkednek a szülők másképp a különböző nemű gyerekekkel, mert csecsemőknek a veleszületett temperamentumuk más. A fiúk pl. több figyelemet követelnek környezetüktől, és eleve nagyobb fizikai agresszióval rendelkeznek, mint a lányok. Lehet ebben a gondolatban is igazság, de az világos, hogy a szülők a gyerekeikhez sztereotíp elvárásokkal közelednek. Közülük is inkább a papák, és főleg a fiúkkal kapcsolatban rendelkeznek merev sztereotípiákkal. Ennél talán maguk a gyerekek követelik meg jobban a hagyományos nemi szerepviselkedéseket. Különösen a fiúk bírálják egymást (“síró, pityogó”). Azok a szülők, akik tudatosan törekednek arra, hogy gyerekeiket nemi sztereotípiák nélkül neveljék, gyakran rémülten tapasztalják, hogy erőfeszítéseiket a kortársak hatása elnyomja. Általánosságban is elmondható, hogy kultúránkban a fiúk nőies viselkedésének tabuja erősebb, mint a lányok férfias viselkedéséé.”Puhány” férfinak lenni kevésbé elfogadható, mint “vagány” nőnek lenni. A szülők és kortársak befolyása mellett a TV is fontos szerepet játszik a nemi szerepek sztereotípiáinak megerősítésében.

Azonban vannak olyan jelenségek, amelyeket a szociális tanuláselmélet nem képes egykönnyen megmagyarázni.A gyereket eleve úgy kezeli, mint a környezeti erők passzív befogadóját.

Egy másik elgondolás -a kognitív elmélet- azzal foglalkozik, hogyan alakul ki a nemi identitás, és nem azzal, hogy miképp sajátítja el a gyerek a saját nemének megfelelő viselkedéseket a jutalmak nyomán (szociális tanulás). Maga az identitás lassan fejlődik, kb.2 és 7 éves kor között. Az ilyen korú gyerekek túlnyomó részt a vízuális benyomásaikra hagyatkoznak, így pl. a legtöbb 4 éves gyerek szerint a nem (szexus) megváltoztatható (pl. átöltöztetéssel), míg a 6-7 évesek döntő többsége szerint már nem. Azt is nehéz megválaszolniuk a kicsiknek, hogy ha felnőnek, anyukák vagy apukák lesznek-e. Az elmélet azt állítja, hogy 2-2 és fél éves korban belép a képbe a nemek különbségeinek tudatosulása, vagyis a nemi identitás döntő szerepet játszik a nemhez igazodásban. A menet a következő: ”Én fiú/lány vagyok, ezért fiús/lányos dolgokat akarok csinálni”. Más szóval nem a külső jutalom a motíváló erő, hanem az, hogy saját nemi identitásának megfelelően viselkedjék. ( Próbáljon csak meg egy anyuka rózsaszínű harisnyanadrágot adni kisiskolás fiára, még síruha alá sem lesz hajlandó felvenni, pedig nem is látszik.) A kisgyerekek sokkal komformisabbak a nemi igazodásban, mint a szüleik. Ezért lehet az, hogy a feminista szülő döbbenten tapasztalja, hogy körültekintő nevelési módszere nem “fog” a gyerekén. Azonban egy kutató házaspár vizsgálataiból arra a következtetésre jutott, hogy ha a gyerekeket a lehető leghamarabb megtanítják arra, hogy a “fiúság” és “lányság” meghatározói a nemi szervek, ez ellenállóvá teheti őket a kultúra nemi szerepeinek automatikus elfogadásában.

Egy biológiai ismereteket magáévá tett kisfiú beszélgetése mulatságosan reprezentálja a különböző “tudásszintet”:
(Jeremy) Janó naívan egy hajpántot tett a hajába, mire társa bizonygatta:” Te lány vagy, mert csak a lányok hordanak hajpántot”. Janó hosszas bizonygatás után végül letolta a nadrágját, és megmutatta a hímvesszőjét, azonban ez sem volt meggyőző a másik fiú számára: “Fütyije mindenkinek van, de hajpántot csak a lányok hordanak.”

Láthatjuk az eddigiekből, hogy a nemiséget körülvevő hitekkel-tévhitekkel teli kultúra szövevényeit hogyan sajátítják el a gyerekek, sőt, még azt is meg kell tanulniuk, hogy a férfiak és nők közötti különbség annyira fontos, hogy egyfajta szemüvegként kell használni, ezen keresztül nézünk mindent. És ezt a “szemüveget” nemi sémának nevezték el. Ennek a szemüvegnek nem vagyunk tudatában, hisz számunkra átlátható. Ezért van az, hogy a szülők, tanárok nemcsak közvetlenül tanítják a nemi sémákat, hanem viselkedésükkel, attitűdjükkel is. A nemiséma-elmélet tehát arra a kérdésre is választ tud adni, hogy miért kell a gyerekeknek az énképüket elsősorban a nemük köré szervezni.

A pszichoszexuális fejlődés szakaszos folyamata, életkori sajátosságai

Az első teljeskörű magyarázatot a pszichoanalitikus elmélet próbálta adni, amelyben Freud úgy vélte, hogy a gyerek első öt évében olyan fejlődési szakaszokon megy át, amelyek hatással vannak a személyisége alakulására. Ezeket a szakaszokat pszichoszexuális szakaszoknak nevezte. Megfigyelései, elmélete sokkal inkább az egyénre, annak belső történéseire helyezte a hangsúlyt, és nem közvetlenül a kultúra befolyásoló szerepére.

Hogyan is történik a pszichoszexuális fejlődés a mindennapokban? A gyerek születésétől fogva rendelkezik a testi gyönyörök érzésének képességével, és így a szexuális attitűdök kialakulása már a születéssel megkezdődik. A testközelség nagyon fontos a kicsi számára -többszörösen is, mivel szoptatáskor nemcsak testi táplálékot kap, hanem “lelki táplálékot” is. A test melege, szaga, a tapintás ismerőssége biztonságot ad. A stabil, szeretetteljes kapcsolat az anyával szükséges alapja annak, hogy kialakuljon a szeretni tudás képessége. A korai anya-gyerek kapcsolat “prototípusa” a későbbi kapcsolatoknak. Az etetéssel, plusz az etetéshez kapcsolódó tisztába tevéssel (a pelenkázással, fürdetéssel) azonban nemcsak test-lelki táplálékot adunk a csecsemőnek, hanem “szexuális örömöket” is. Természetesen ezek a kellemes érzések nem azt jelentik, hogy ez a felnőtt értelemben vett szexualitás, habár nem ritkán látható jelek is tanúskodhatnak erről, így a fiú csecsemők merevedése pelenkázáskor.

A baba a mozgásfejlődéssel párhuzamosan egyre inkább fedezi fel a világot, különösen a száján keresztül. Ezért téves a mamák tipikus mondata: “Butuska, ez nem a szádba való..” . Freud ezt az egy-másfél évet orális szakasznak nevezi. A gyerek rájön, hogy a szája különös örömforrás, mindent begyömöszöl, amit csak talál (cumit, takarót, játékszert,...). Ez a szájjal kapcsolatos öröm (rágcsálás, szopás, harapdálás) akkor is kellemes érzést kelt, ha a tárgy egyébként ehetetlen. Dupla gyönyört jelent az ujjszopás, mivel ilyenkor nemcsak a szopás okoz örömöt, hanem az is, hogy az ujja is a sajátja, ami szintén stimulálódik. Mindezek az autoerotikus történések a szexualitás csírái, hiszen a kéz, a száj fontos szerepet tölt be a későbbi szexuális életben is. Ezért nem szabad ezeket a tevékenységeket letörni, csupán szabályozni (pl. ügyelni a higiéniára, balesetveszélyre, stb.). A szopás szükséglet nem tűnik el, ha nem elégülhet ki. Többé-kevésbé rejtett formában elő-előjöhet. Ilyen a gyerek körömrágása, a ceruzavég harapdálása. A felnőtt a cigararettáját “rágcsálja”, vagy szimbolikusan “harapós” megjegyzéseket tesz.

A szexualitás és a kiválasztás szervei olyan közel vannak egymáshoz, hogy a szobatisztaságra nevelés során kialakult attitűd is befolyásolja a szexuális fejlődést. Ez a kb. 3 éves korig tartó szakasz a freudi anális szakasz. A kicsit egyre inkább érdekelni kezdik a széklet, a vizelet kiürítésével kapcsolatos dolgok. Ezek visszatartása, majd kiengedése örömet okoz. Számára semmi sem gusztustalan. Durva, elsietve kialakított szabályok a gyerekben azt az érzetet kelthetik, hogy a teste és annak minden funkciója valami ijesztő dolog. A türelmetlen, korai szoktatás kudarchoz vezet, a gyerek szervezete a második életév környéke előtt még nem kész a kontrollra. Kialakulhat az un. “anális karakter”. Az ilyen ember túl pedáns, rend-és tisztaságmániás. Pedig az anális periódusban a gyerek különösen szereti magát összepiszkolni, koszolni. Sok szülőt ez nagyon idegesít. Nem okos dolog ezeket a vágyakat megtiltani, persze a széklet helyett más tárgyakkal is lehet pótolni a “tiltott gyönyöröket”. A sarazás, vizezés, agyagozás, gyurmázás, festés ezért okoz szinte minden gyereknek nagy élvezetet, hisz minden piszkos, ragacsos anyag a “valódit” reprezentálja a tudattalanban.

A szoktatás elmulasztása is helytelen. A gyerek ilyenkor magára marad ebben a kérdésben, és nem tanulja meg a kontrollt, így hiányozni fog neki a teljesítmény okozta megelégedés, a “képes vagyok megcsinálni” érzés. Mihelyt a gyerek szervezete felkészült rá (ez kb. két év), elkezdhetjük a szoktatást. Különös figyelemmel kell végezni az anális környéken történő műveleteket (végbélkúp, végbélben történő lázmérés, fenéktörlés, stb.). Ezeknek a durva, de néha még a szokásos elvégzése is annyira megrettentheti a gyereket, hogy még felnőtt korában is megmaradhat benne a behatolástól való félelem.

A gyakori elfenekelésnek is negatív hatása lehet a szexuális fejlődésre. A testrészek közelsége miatt az elfenekelés szexuálisan felizgathatja a gyereket. Ezért a rosszalkodásokkal egyre gyakrabban fogja tudattalanul kiprovokálni a verést. Amennyiben a szenvedés és az öröm összekapcsolódik nála, később is keresni fogja a szenvedés lehetőségét, ha szeretetre, ill. élvezetre vágyik. Vannak olyan házaspárok, akiknek kimondottan szükségük van egy kiadós veszekedésre/verekedésre ahhoz, hogy jó éjszakájuk legyen.

Ahogy a gyerek testileg és lelkileg fejlődik, kíváncsisága egyre inkább a nemi szervek felé irányul. Ez a szakasz a fallikus szakasz (fallosz=merev hímvessző). Ebben az időszakban a legkellemesebb testi érzéseket a genitális területeken szerzi. Ugyanakkor már befejeződött a tisztaságra való szoktatás, és kezdődik a szemérem érzésének és szokásainak a kifejlesztése. Ez ugyancsak a nemi szervek felé irányítja a figyelmet. Sok kisgyerek szinte maszturbáció-szerűen ingerli nemi szervét. Bár beszámolókból kiderül, hogy az óvodáskori önkielégítés is végződhet orgazmus jellegű élménnyel, de még tudatosan nem ez a célja. Abban is különbözik a tínédzser-kori maszturbációtól, hogy nem kíséri fantázia-tevékenység, gyakran esti altatáshoz kapcsolódik. Szülőknek, óvónőknek, tanítóknak általában nagy gondot okoz az önkielégítést végző gyerek. Érzik, hogy valamit tenni kéne, és egyéni attitűdjüknek megfelelően viszonyulnak ehhez a kérdéshez. Ha már leplezetlenül végzi a gyerek, természetesen a környezete számára is nyilvánvaló lesz. Ekkor már tünetnek kell tekintenünk. A gyerek ilyenkor szinte minden szabadidejét ezzel tölti, alig játszik kortársaival. Minden esetben az örömszerzés a maszturbáció célja, ami ezekben az esetekben pótcselekvésnek minősül. Az érzelmileg hiányt szenvedő gyerek elfordul a tiltó környezettől, és önmagát jutalmazza meg autoerotikus játékkal, stimulációval. Amennyiben a maszturbáció szokássá válik, fixálódhat. Ekkor figyelme önmagára, saját örömszerzésére állítódik be, kialakulhat az egocentrikus karakter.

Nagyon fontos tudni, hogy a gyerekkori önkielégítés nem kóros dolog, hanem a normális szexuális fejlődés velejárója!

Ebben a korban az örömszerzés, a kellemes érzések már nem a végbélnyílásból vagy a szájból, hanem a genitáliáktól származnak. Büntetésekkel, megszégyenítéssel vagy ijesztgetéssel történő leszoktatás csak a későbbi gátlásokat kezdi kialakítani. Amennyiben nem a fentebb leírt tünetről (pótcselekvésről) van szó, úgyis önmagától elhagyja a gyerek ezt a fajta tevékenységet, és figyelme más jellegű teljesítmény felé fordul. Ellenkező esetben viszont szakemberhez kell fordulni.

A nemi különbség a gyerekeknek nem magától értetődő. A felnőtt világ hatására rejtélyként éli meg. Kimondott, de gyakran rejtett félelmet, szorongást okoz a fiúk-lányok nemi különbsége. A kislányok olyasmiket képzelnek, hogy péniszük elveszett, vagy büntetésből elvették tőlük. A kisfiúk pedig azt az ijesztő következtetést vonják le, hogy ha a lányoknak elvették, levágták, akkor ez esetleg velük is megtörténhet. Amikor a gyerek felfedezi az anatómiai különbségeket a fiúk és lányok között, eljött az idő, hogy erről beszéljünk velük, de ne minimalizáljunk (“attól a kis virslitől eltekintve ugyanolyan vagy, mint a bátyád...”), hanem inkább hangsúlyozzuk a különbséget. Amerikai vizsgálatokból az is kiderült, hogy ha a gyerekeket a lehető leghamarabb megtanítjuk arra, hogy a “fiúság” és “lányság” meghatározói a nemi szervek, akkor kevésbé fogják elfogadni, hogy a kultúra nemi szerepei megváltoztathatatlanok, így nemi identitásuk is biztosabb alapokra állhat.

Az óvodáskorú gyermek egy idő után azt is érzékeli, hogy az anyja nemcsak az övé. Észreveszi, hogy a szülei között más jellegű érzelmi kapcsolat van, mint közte és a szülei között. Ezt a furcsa helyzetet nevezte el Freud ödipális konfliktusnak, ami abból áll, hogy a gyerek elkezd “szexuális jellegű” érzéseket táplálni az ellenkező nemű szülővel szemben, és féltékennyé válni az azonos nemű szülőre. Ezt a konfliktust azzal oldja fel, hogy azonosul az azonos nemű szülővel utánozva annak viselkedését, attitűdjeit, tulajdonságait. Fontos folyamat ez a nemi szerep tanulásában!

Az ilyen korú gyerek nem csak a szüleivel, nemcsak a saját nemiségével van elfoglalva, hanem saját kortárscsoportjával is intenzíven foglalkozik. Ennek a kornak a jellemző játéka az un. szerepjáték. Ezek közül kettőt emelnék ki, ami témánkhoz szorosan kapcsolódik: a “papás-mamás”-t és a “doktorosdi”-t, mivel ezeknek a játékoknak rejtett szexuális színezete van. A gyerekek szeretik egymás testét is vizsgálgatni, s mivel ebben a korban már érzik, hogy ez valami nem kívánatos dolog, az “új” játékokkal alibit találnak ezekhez a tevékenységekhez. A szülők legtöbbször nem tudják, mit kezdjenek az ilyen kínos eseményekkel, legtöbbször eltúlozzák és rémülten azt gondolják, hogy szex-mániást nevelnek a saját otthonukban. Még a szexuálisan felvilágosult szülők is nehezen kezelik a helyzetet, bizonytalanok, hogy hol húzzák meg, ill. egyáltalán húzzanak-e határt.

Az egészséges szexuális fejlődéshez a környezeti ártalmak elkerülésére is szükség van. Ehhez hozzátartozik az is, hogy az előbb említett határt a szülő hol és hogyan húzza meg. Két csoportba oszthatjuk a veszélyeket: a tiltás, és a szexualitás túl korai felébresztése.

Az ijesztgetés, büntetés igen gyakori módszer mind a szülők, mind a nevelők körében. Ezzel azonban csak az érhető el, hogy a gyerek megtanulja az intenzív reakciókból, hogy most valami különlegesen rossz, bűnös dolgot csinált, amit legközelebb jobb, ha eltitkol. A tiltás sokszor még inkább odaköti a figyelmét a kellemes játékokra, csak már kellemetlen érzés (bűntudat) kapcsolódik hozzá. Tiltani, büntetni nemcsak szavakkal lehet. A felnőttek a gyermek próbálkozó szexuális megnyilvánulásaira (önkielégítés, másik gyerek nemi szerve iránti érdeklődés) válaszoló rémült reakciója, felháborodása, kétségbeesése minden szó nélkül is olyan hatást vált ki a gyermek lelkében, amely felér egy büntetéssel. Ilyen szülői reakciók emléknyomai a szexualitás tiltott, tabu voltát erősíthetik a későbbi években (felnőttkorban).

A másik nagyon káros hatás, ha a szülői szeretet szexuális színezetet kap, ami ritkán tudatos. A gyerekben gyakran kelt zavart a mintegy játékként történő szoros testi kapcsolat, esetleg a nemi szervek is ingerlődnek ilyenkor. Sokszor csak évek múltán merül fel, mint zavaró emlék, mint kellemetlen fantáziák magja. A szexuális ingerlés elkerülése miatt fontos, hogy a szülők nemi élete ne a felnövő gyerek előtt történjék, mivel megterhelő számára ez a korai élmény, ami külön elemzést érdemelne. A túlzott szabadosság, meztelenség nem felvilágosítás, hanem “csábítás”. A televízió, újságok, plakátok szexuális felhívó jellege sem kívánatos a fejlődő gyermek számára.

Kisiskolás korban a szexuális fejlődés úgy tűnik, mintha leállna (latencia szakasz). Természetesen ez nem pontosan így van, de az tény, hogy a hangsúly áttevődik az intellektuális fejlődésre, és a versengés lesz fontos.

A pszichoszexuális fejlődés szempontjából döntő hatású változások majd a következő életszakaszban, a prepubertás-és pubertáskorban következnek be, amikor is a nemi hormonok “feszültség alá helyezik” az eddig már kialakult személyiség-struktúrákat.