Magyarországon, a házasságoknak több, mint a fele válással végződik, de ez még nem minden. Nem szerepel a statisztikai adatokban, hogy mennyi olyan pár válik el egymástól amely soha nem is kötött házasságot. Ez az arány sem kevés.

Ma már nemcsak a hűség, az „ásó, kapa, nagyharang” divatja a múlté, de az önként vállalt és „papír” nélküli együttlétek sem tartanak a sírig. A fiatalok gyorsan „összebútoroznak” majd több - kevesebb év után szétszaladnak. Jó esetben nemcsak házasságot nem kötöttek, de gyereket sem gyártottak. Ha igen, a helyzet súlyosabb. Ugyanis házasságot, párkapcsolatot lehet rövid távra tervezni, de gyereket nem. A gyerek jön és marad, az apa jött és elment. Az asszony egyedül őrzi tovább a gyereket.

A mai lányok könnyelműek és megfontolatlanok. A gyorsan kibontakozott kapcsolatot az ággyal szentesítik. Jól - rosszul alkalmazkodva egymáshoz, átmeneti együttlétre „szerződnek”. „Papír” nélkül, mert így érdekesebb. A nő azt állítja, hogy ő nem akar férjhez menni, és ezt a férfiak boldogan el is hiszik. „Ki miben hisz, abban üdvözül”.

Aztán telnek az évek, fogy a tűrési „cérna”, vagy elszakad. Eltöltenek egymással néhány évet (praxisomban 12 év volt a csúcs - idő), majd házasságkötés helyett együttélési szakításra kerül a sor. Mai szóval élve: „kirúgja” egyik a másikat, vagy a másik az egyiket. A nő elkölti legszebb éveit arra a férfire, aki nem vállalja őt a világ előtt. 30 év körül vagy afelett egy nőnek már jelentősen csökken a „forgalmi” értéke, míg a hasonló korú férfi éppen a csúcsra ért.

Húsvét előtt taxival mentem el otthonról. Csinos, fiatal sofőr vezette a kocsit. Engedélyt kért arra, hogy telefonálhasson. Megkapta. Hallottam, hogy azt mondja valakinek, hogy amint végez viszi a nyuszit. Kedvesen megérdeklődtem tőle, hogy a gyerekének viszi a nyuszit Húsvétra. Azt mondta: nem, egy barátja kisfiának. Neki nincs gyereke, nem is házas. Hány éves - kérdeztem tőle. Harmincöt.- És a barátnője? - Ugyanennyi - mondta. Miért nem házasodnak össze? -tettem fel az indiszkrét kérdést. „Még” nem akarunk. Mióta élnek együtt? Tíz éve - felelte . Tudja mit, ne is vegye el azt a nőt, aki tíz év alatt sem tudta magát rávenni a házasságra, a családalapításra. Kéretlen prókátor voltam, de miután nem a páciensemről volt szó, fegyelmezetlenül szakadt ki belőlem a gondolat.

Az együttélések megszakadásának oka a: „mégsem jó vele”, a válásnak pedig ez: „a másikkal jobb lenne”. Akik már 10 - 20 vagy akár még több éve élnek házasságban és egyszercsak válni akarnak - főleg, ha gyerekek is vannak - ott nem oldja meg a problémát a hűtlen partner elátkozása. Ezt nem lehet „megúszni szárazon”. Bonyolult. A válás, az osztozkodás, a gyerekek további sorsa stb. senki számára nem érdektelen.

Világos, hogy a negyven év körüli ember megérzi már az „ősz” szelét. Kapuzárási pánik a neve az esztelen menekülési késztetésnek, és persze a Harmadik. Akik hosszan kibírták egymás mellett, azoknak nincs más mentségük. Különféle konfliktusok lehetnek két ember között, de, ha azok valóban komolyak lennének, már hamarabb kitörtek volna a „karámból”. A nők meglehetősen érzékenyek arra, ha elfordul tőlük a férj. A gyanú megszületése után jön a „vizslató” figyelem. Egy rúzsfolt az ingnyakon, női illat a zakón, túlórázás, vidéki utak, hiányzó pénzek, mobil telefonok, SMS. stb. Az asszony már tudja, hogy baj van. Ilyenkor a legtöbb nő, - de férfi is lehet ilyen - kutakodni, kérdezősködni, leleplezni igyekszik. Ez abban az esetben célravezető, ha az asszony is válni akar, de a férj félrelépése nélkül nem szánta volna rá magát.

Aki viszont nem akar válni, annak a kérdezősködés, sőt a vallomás meghallgatása is szigorúan tilos! Ugyanis mit tesz akkor az asszony, ha a férje azt mondja: „Igen Drágám, mást szeretek”. S megkönnyebbülve passzolja át a döntés dilemmájának megoldását az asszonyra. Ilyenkor mi a teendő? „Kidobja” a férjét, gyerekei apját? Azt, aki eddig nem is tűnt olyan fontosnak, de ilyenkor szinte egy pillanat alatt azzá válik. A vesztés - élmény, törvényszerűen kiváltja a kapaszkodási reflexet és a vesztés átélése a „gyászt”.

Nem, ezt nem szabad! Szájat befogni, könnyeket letörölni, és a más vállán sírni! Benne hagyni a férjben a bűntudat feszültségét és nem feloldani! Ő is másnak panaszkodjon, ha arra van kedve és ne a feleségét terhelje még jobban. Komfort érzést kell számára teremteni, a férfiaknak ez olyan fontos. Azt főzni neki, amit szeret, kedvesen, mosolygósan haza várni és nem szabad szemrehányást tenni, ha későn jön haza. Kegyes hazugságait bölcsen el kell fogadni, hadd törje azon a fejét, hogy éppen hol is volt? .

A férfiak nem hazudósak, így aztán könnyű őket lebuktatni, de minek? Tudom, amit tudok, s ez nekem elég. Isten őrizz többet is tudni! Szó nélkül kimosni a rúzsfoltot az ingnyakból, persze közben szabad „anyázni”, de csak hangtalanul.

Aki veszekedéssel, számonkéréssel rontja az otthoni légkört ne csodálkozzon azon, ha az véglegesen meg is romlik. „Ami elromolhat, az el is romlik” - írja Murphy. Igaz, de meg is lehet javítani azt, ami elromlott. Ez a cél, nem? Hát akkor rajta! Nem kell nagyon aggódni. „Nincs az a szerelem, aki el nem múlik.....” tartja a népdal. Akinek a férje másba szeretett bele, az ezt jól tudja.

A hosszú házasságok szokásai, amelyek a szerelmen túl is összekötik a házastársakat, az emberi megbecsülés, azok az erények, amelyek nemcsak összehozták, de olyan hosszasan össze is tartották őket, nem szállnak el olyan gyorsan, mint a boldogság kék madara. Meg aztán a kor... igen megfontolandó mindkét részről. Nem tanácsos 40 - 50 évesen új, tartós kapcsolatba belemenni. Ez ostobaság. Az okosabb enged.....de ez csak eszköz ahhoz a célhoz, hogy az asszony akkor is összetartsa a családot, ha nincs mindig rendben minden.

„Semmisem tökéletes - sóhajtott a róka”, Bizony nem az, de a házasság is javítható, rehabilitálható. Arra viszont ügyelnie kell az asszonynak, hogy a szexuális életet, különböző női praktikák segítségével, -ha spontán nem megy - fenntartsa. Amennyiben a férj erre kapható, akár önként és dalolva is, akkor komoly baj valóban nincs. Bíznunk kell önmagunkban és akkor minden sikerül nemcsak egy megtévedt, vén csacsi visszaszerzése.

Délután, 2004. április. 15.