Mekkora egy ember felelőssége egy élet iránt? Van-e jogunk halálba küldeni saját embertársunkat? Dönthetünk-e egyáltalán –ugyan az objektív tényeket és tárgyi bizonyítékokat alapul véve- de mégiscsak személyes történetünkkel átitatottan úgy, hogy nem lehetünk objektívak?

Reginald Rose színművének - amelynek filmváltozatát is nagy sikerrel vetítették- csupán egyik jelentésrétegét jelenti az erkölcsi kérdések boncolgatása. A motívumokban gazdag morális mintázatot azonban szociológiai szempontból is izgalmas kérdések szövik át. Jóllehet, a történet, a felszíni cselekmény egyszerű: a 12 főből álló esküdtszéknek el kell dönteni, hogy a vád alá vett fiú bűnös-e. Az ítéletnek egybehangzónak, minden kétséget kizárónak kell lennie, ellenkező esetben a vádlott nem bűnös. A 12 egyébként a teljesség száma, de beszédes megoldás az is, hogy az esküdtek személytelenül jelennek meg -számok jelölik őket-, amely hagyományosan az általánosítás eszköze. Ugyanakkor a „bárkivel megtörténhet” (értsd: az amerikai társadalom „kiválasztottja” Te is lehetsz) elmosódott pacáján belül mégiscsak nagyon élesen elhatárolt színek jelennek meg. Az építésztől az óráson, brókeren keresztül a futárszolgálat tulajdonosáig, a befolyásolható fiatalembertől a bölccsé érett hajlott korúig széles a paletta, amelyen a nyelvi megnyilatkozásokban is tetten érhető „egyszerűségtől” a cizellált megfogalmazásokig minden a különbözőséget kiabálja. Az eltérő szociális-, vagyoni helyzet, a származás sokszínűsége, a más és más kulturális atmoszféra árnyalatai, a környezet legkülönfélébb hatásai pedig szorosan összeforrnak a személyiség alakulásával és megnyilatkozásaival. Vajon hogyan befolyásolja a saját tapasztalat, az előítéletesség a gyilkossággal gyanúsított fiatalemberről kialakított benyomást? Hogyan interferálnak az esküdtek megélései a fiú közel sem makulátlan élettörténetével???? (Külvárosi, mexikói kölyök, anyja meghalt, mikor 9 éves volt, másfél évet árvaházban töltött, miközben apja börtönben ült! Nyilvánvalóan a 3. esküdt kevésbé lesz empatikus, mint például a 8.)

A darab elején a bevándorlói státusz, az enyhén szólva is kétes előélet (több korábbi késelési ügy gyanúsítottja) még inkább kiegyenesíti az amúgy is egyértelműnek tűnő helyzetet. A fiú bűnösségének három megingathatatlannak tetsző bizonyítéka is van: az áldozatot egy olyan különleges rugós késsel ölték meg, amilyen a fiúnak is van; van egy szemtanú a szemközti épületből; van egy fültanú, aki később látta is elfutni a fiút, aki még egy tisztességes alibivel sem tud előrukkolni. Azt vallja, hogy miután összeveszett apjával, egész éjjel moziban volt, ahol őt senki sem látta, ő pedig még a film címére sem emlékezett! Mégis hogyan lesz az egyenesből svédcsavar, hogyan fogalmazódik a halálos ítélet felmentéssé, hogyan alakul a csoportos döntéshozatal dinamikája? (Itt jegyzem meg, hogy a pszichológiai folyamat alakulását, a döntés súlyát és a helyzet belső feszültségét a szerző a külső körülmények változásaival -forróság-vihar – is aláhúzza.)

A kiinduló szituációban még nem manifeszt a csoport többségének vélekedése, de a tárgyalást követően egyértelműen bejósolható a többségi „bűnös” ítélet. (Az ítéletek meghozatalának elsődleges szempontja, hogy az helyes legyen, a normatív befolyásolás hatása éppen az döntés implicit volta miatt elenyésző.) Az első nyílt szavazást követően az arány 11:1, a többség a vádlott bűnösségére szavaz, csak a 8. esküdt voksol másként, mint a többiek.

Mi történik, ha egy kisebbségi vélemény szembesül a többség álláspontjával? Hogyan módosítják a véleményalkotást az elhangzott érvek, legfőképpen pedig az, hogy tudják: mások miként reagálnak a kisebbségi véleményre? Moscovici szerint a kisebbségnek világos álláspontot kell tartósan hangoztatni, mert ez a következetesség vezet a meggyőzéshez. Nézzük meg, a darabban hogyan érvényesül a kisebbség befolyása, és melyek azok az indítékok, amelyek áttérést eredményeznek! A 8. esküdt először csak kétségeit fogalmazza meg: vajon két pofon elegendő indíték-e ahhoz, hogy a fiú megölje az apját. Majd meggyőző érvet hoz fel a többség cáfolatára, ti. a gyilkos eszközről bebizonyítja, hogy egyáltalán nem ritkaság, demonstrálja, hogy az öregnek nem is volt ideje az ajtóhoz érni. (9. esküdt áttérését azzal indokolja, hogy a hideg logikával érvelő kisebbség támogatást vár, ő megadja) Módszeresen dőlnek meg a korábban bombabiztosnak tűnő bizonyítékok: a hangok azonosítását a vonatdübörgés lehetetlenné teszi, valószínűtlen, hogy a tettes ujjlenyomatát letörli, de a kést ottfelejti a tett helyszínén. A vihar kezdetén a szavazati arány már 6:6 (2.,5.,6.,8.,9.,11. esküdtek szerint a vádlott nem bűnös), ekkor a 8. esküdt az eset pszichológiai vonatkozásait felnagyítva (kihallgatás a holttest mellett- hogyan is emlékezhetne a filmre?), illetőleg az emlékezés „tévedéseire” hivatkozva áll ki a fiú mellett. Ettől a pillanattól kezdve az információs befolyás hatása a döntő, ugyanis a véleményüket megváltoztatók, a bizonytalanabb karakterek a többiek véleményében jobban bíznak, mint a sajátjukban. 3: 9- es aránynál- a többség képviselői kisebbségi álláspontra váltanak (már csak a 3.4.10. esküdt tart ki eredeti vélekedése mellett). Az utolsó érv a szemtanú „szembetegsége”, míg végül egyértelműen a konformitás jelenségével -normatív befolyásolás- magyarázható, hogy az ítéletéhez mindvégig következetesen ragaszkodó 3. esküdt is enged a többségi nyomásnak, (engedelmesség áttérés nélkül!).