A történelem már bebizonyította, egyetlen társadalom sem létezhet olyan intézmény nélkül, amelynek feladata az új nemzedékek, az utódok felnevelése. A család sokféle formát öltött már a történelem során, de változásai lassan, szinte észrevétlenül mentek végbe. Napjainkban is egy változás részesei vagyunk, melyet amikor történik, mindig nehezebb érzékelni, mint történelmi távlatból.

A világszerte megszaporodott válások miatt a családok a legkülönbözőbb variációkban léteznek: az "egy szülő egy gyerek" - megoldástól a "mindkettő szülő elvált és újraházasodott, mindketten hoztak gyereket és saját közös gyerekük is van" - változatig. Ez aztán maga után vonja a nagyszülők, nagybácsik, unokatestvérek egész hadát, amelyet ha a családszerkezetet nézzük, már kezd is hasonlítani az antik családmodellhez. A nagycsaládban elengedhetetlen volt a szigorú alá- és fölérendeltségi, hieararchikus szerkezet. A mai családból ez már hiányzik, sokkal egyenrangúbbak a tagjai. Meghittebb, zártabb szerkezete miatt azonban a belső feszültségei is nagyobbak. Gyakran előfordul, hogy a család zártsága miatt a tagok közötti kapcsolatok zavarosakká válnak. A családtagok sokszor úgy érzik, hogy nincs menekvés, most már életük végéig ez a kapcsolatrendszer határozza meg minden napjaikat. Szeretnének kitörni belőle, de nem tudják miképp tehetnék.

Mi lesz, ha évről évre csak gyűlik a feszültség? A pár nézeteltérései leginkább az egymás elvesztésétől való félelemből származnak.

RÓKAFOGTA CSUKA

Minden embernek szüksége van időnként egy kis magányra és a házastársán kívül mások társaságára is - vagy legalább ennek lehetőségére, a választás, a cselekvés szabadságára. Ahogy vágyakozunk a biztonságra, a meleg családi otthonra, netán a kalandra is. Ez persze nem mindenkinél jelentkezik egyformán és főleg nem egy időben. A házastársak közötti ellentétek egy része ebből is fakadhat. A jó együttélés csak az alapos önismeretj és egymás megértésén alapulhat, ez teremtheti meg az eltérő igényekhez való alkalmazkodást, a másik kívánságának tiszteletben tartását is.

Ha valaki arról beszél a párjának, hogy az idén szeretné egyedül eltölteni a szabadságát és az féltékenységgel reagál rá, emberünk legközelebb meg sem próbál ilyesmivel előhozakodni. Viszont ha eléggé nagy a vágya a magányra, akkor megtanul hazudni élete párjának, és megszaporodnak a "hivatalos" kiküldetések. Eredetileg esetleg nem is gondolt félrelépésre, de a nagyjelenetek után már megértő társa vágyik. Akinek az első gondolata a féltékenység, az nem bízik eléggé önmagában, a kapcsolatukban. Ilyenkor indul el az a bizonyos "róka fogta csuka" gondolatsor: felek a kapcsolat elvesztésétől, ezért veszekszem, ideges vagyok, a másik feszültségei is nőnek, egyre rosszabbul érzi magát velem, elvágyik, azt mondja legalább egy hetet egyedül akar tölteni! Viszont gyanússág vált számomra, mert hogyan lehet az egyik vagy a másik önállóságára gondolni, amikor a szerelem végső célja az egyesülés?

Talán nem is szeret? Talán már mást szeret? Kezdődik a veszekedés és a másik fél változatlanul, még nagyobb erővel vágyik máshová.

TITKOS TALÁLKÁK

A házaspár nem csak szexuális életet és együtt, de érzelmi életet is, ugyanakkor el kell intézniük a napi közös dolgaikat is. Természetesen az nyújt teljes boldogságot, ha mindhárom területen teljes az összhang. A konfliktusok megjelenése után az élet élhető úgy is, hogy csak a mindennapi teendőket végzik el közösen, megszakad az érzelmi és szexuális kapcsolat. De ez az állapot nem éppen kellemes. Az ilyen párok szoktak "félrelépni", máshol keresik a gyönyörűséget, de azért az anyagiak és a gyerekek miatt kitartanak egymás mellett. Nem csoda, ha az ilyen partnerek rosszul érzik magukat közösen eltöltött szabadságuk alatt, s alig várják, hogy visszamehessenek "dolgozni", azaz újra módjuk legyen titkos találkákra.

FELELŐS A KÖRNYEZET IS

De mi van, ha az egyik félnek sikerül, a másiknak nem? Vannak, akik ilyenkor lelkiismeret furdalások között csalják meg a párjukat. A többség azonban így gondolkozik: "Miért nem teszi ő is ugyanezt? Én nem akadályozom meg" (Persze ez a gondolkozás csak addig érvényes, amíg én csalom meg őt.)

Sokan és sokszor vizsgálták milyen okok miatt döntenek az emberek a különválás mellett. Pácienseim véleményét áttekintve az állíthatom, hogy féltékenység áll. Ezt követik az anyagi természetű problémák, - melyek sokszor az egyik fél alkoholizmusa miatt keletkeznek. Gyakran váláshoz vezet az is, hogy a háztartási feladatokat, a napi életet rosszul szervezik meg. Természetesen a feleség vagy a férj személyiségének hibáiból is fakadhatnak olyan ellentétek, melyek válásra vezetnek.

A döntő pillanat akkor érkezik el, amikor a házasfelek a rokonaikkal, a barátaikkal közlik hogy elválnak.

A hivatalos ügyintézés általában csak ezután következik. A férj is, feleség is igyekszik mások előtt a saját igazát bizonygatni. A rokonok persze saját családtagjuknak a pártjára állnak, elmondanak minden rosszat, amit eddig hallottak és elhallgattak a másik félről.

A házaspár barátai igyekeznek ugyan a barátságot fenntartani, de azért általában annak a félnek adnak igazat, akikhez már a házasságkötés előtt is baráti szálak fűzték.

Milyen ritka az, hogy a baráti körrel már ismertetett válási szándékból mégsem lesz válás! Talán valamiféle társadalmi nyomás késztet afelé, ha már bejelentettük a válási szándékunkat tegyük is meg azt? Mint az esküvővel? Vagy azzal, ha elmondom másoknak, magamat is meggyőzöm? Miért nem mondja valaki a barátok közül: "Milyen szépek vagytok így együtt!" "Emlékszem, milyen nagy szerelem volt!" "Külön szem lesz könnyebb!" "Meggondoltátok?" "Miért nem hallgatjátok meg egymást?"

Úgy tűnik a válás végrehajtásában a baráti körnek is szerepe van. De miért? Kárörvendésből? "Neki se legyen jobb, mint nekem" - alapon? "Nem avatkozom bele! Csináljanak, amit akarnak!"

Akik így gondolkoznak, nem veszik figyelembe, hogy az ember válás előtt ugyanolyan "vak", mint házasságkötés előtt, csak a másik végletben.

MINDKÉT SZÜLŐ SZÜKSÉGES

A "válási szertartás" ideje alatt és az új élet kezdetén ismét válságos szakaszba kerül mindkét fél. Az új életről többnyire kiderül, hogy korántsem hozta meg a kívánt és remélt boldogságot. Válás előtt mindkét fél esetleg azzal vigasztalja magát, hogy "ennél csak jobb lesz". És számtalanszor kiderül, hogy gazdaságilag is és érzelmileg is csődbe jutottak. Vannak olyan nők, akik gyermekeik bizalmát azzal szeretnék megnyerni, hogy önmagukat valami óriási igazságtalanság áldozataként próbálják feltüntetni. A férfiak az anyákról nyomdafestéket nem tűrő vádakat terjesztenek. Nem gondolnak arra, hogy mindebből a gyerekeknek származik káruk! Hosszabb - gyermeklélektani szempontú - fejtegetést igényelne ennek részletesebb tárgyalása. Talán csak annyit: minden esetben be szokott következni a pillanat, amikor a gyerekek felnőve rádöbbennek az igazságra.

Ha a válást új házasság követi, a helyzet az egyik oldalról rendeződik, a másik oldalról bonyolultabb lesz. A szülő, aki újraházasodott, elégedett lehet, de lehet, hogy a gyerekek válságos helyzetbe kerülnek, ha az derül ki, hogy az új szülő elzárja a lehetőséget az édes szülővel való kapcsolattartástól. Esetleg most már ketten szidják az édes szülőt! Nehezíti a helyzetet az is, ha az édes szülő nem látogatja a gyermeket - talán mert fáj mással látnia egykori párját. A gyermekek nagy része úgy gondolkozik, ha a szülő nem látogatja, nem is szereti őt. Pedig nem lehet elégszer leírni: minden gyermeknek nagy szüksége van mindkét szülő szeretetére!

ŐSZINTE LÉGKÖR

A fent vázolt áldatlan élethelyzet megoldására általánosan érvényes receptet nem tudunk adni, legfeljebb néhány megszívlelendő tanácsot. Olaszországban a tehetősebb férjek nyárra elküldik a feleségeket a gyerekekkel a tengerpartra üdülni. A férfiak ez idő alatt a városban maradnak és dolgoznak. A feleségek egyedül "merik hagyni" őket. Ezek a párok, amikor hétvégeken találkoznak, sokkal jobban érzik magukat együtt, mint máskor, amikor nap mint nap látják egymást. Mindkét fél átéli kicsit, hogy milyen a másik nélkül az élet és kezdi megbecsülni a társát.

Bármilyen módon is éljünk együtt valakivel (a kommunák tapasztalat is azt mutatja) a másik fél megértése, az őszinte légkör megteremtése nélkül nem érezhetjük jól magunkat. Merjük kimondani, ha magányra vágyunk! Lehet ez egy óra, de akár egy hét is. A másik félnek pedig nem szabad ezt a személye elleni merényletnek felfogni. Előfordul, hogyha az egyik fél "kitör" a kapcsolatból, a másik fél is gyorsan kapcsolatot akar teremteni valakivel. Kitágítja barátainak körét, gyakrabban jár moziba, színházba, sőt talán kicsit messzebbre is szalad. Ez sem jó megoldás, hiszen így könnyen eltávolodhatnak egymástól a házastársak.

Sok fiatal pár számára a házasság nem más, mint arról való döntés, hogy ezentúl együtt fognak élni. Nem gondolják végig, hogyan kezelik majd a pénzüket, hogyan osztják meg egymás között a feladatokat, tudnak-e maja bánni egymással. Az viszont biztosan tudják, hogy ha nem lesz jó együtt "Legfeljebb elválunk!"

CADA PERSONA UN ES MUNDO

Semmit sem ér azt mondanunk, nem legyenek ilyenek, még ha a környezetünkben ugyanezt is látják! De az sem jobb, ha valaki azért ragaszkodik a nyilvánvalóan megromlott házassághoz mert "a papa is kétszer nősült, mégse lett jobb neki". Legyen más már az indulás is! Nagy elhatározással kell kezdeni a közös életet: a holtomiglan-holtodiglan ígéret ne csak túláradó érzelmekből fakadjon! Mindenkinek hinnie kell abban, hogy olyan ember lesz a párja, akiben feltétel nélkül megbízhat, aki sosem fogja becsapni, aki mindig melléje fog állni, ha bajban lesz. Bármit állítsanak is mások, tudni fogja, hogy az az igaz, amit ő mond. Mindenkinek bíznia kell önmagában! Tudnia kell, hogy nála jobbat úgysem találna. Ezért, ha magányra vagy baráti társaságra vágyik, engedjük el, hiszen éppen ezzel tarthatjuk meg! Neheztelés nélkül vegyük tudomásul ha ő most mással és máshol akar együtt lenni.

Ne kezdjünk el duzzogni, s a visszavágáson töprengeni. Gondoljunk arra, hogy noha a házasság szoros egységbe kovácsolja a párokat, bizonyos fokig mindenkire érvényes a mondás: Cada persona un es Mundo." - azaz minden ember külön világ. A lánc mindig menekülésre késztet. A férjet, - feleséget nem lehet erőszakkal a kapcsolatban tartani. Csak a másik is örömöt, elégedettséget megnyugvást, jelentő attitüdökkel.