vissza a kezdőlapra Szabó Ágnes Mária
tanácsadó szakpszichológus, tanár és tréner
 
M
a
g
y
a
r
 
S
z
e
x
o
l
ó
g
i
a
i
 
T
á
r
s
a
s
á
g

Bemutatkozás

Szabó Ágnes vagyok tanácsadó szakpszichológus, tanár és tréner.

Pszichológus diplomámat 2006-ban szereztem a Szegedi Egyetemen (akkoriban még József Attila Tudományegyetem), 2009-ben pedig az ELTE-n szakvizsgáztam krízis specializációval. Az alapdiploma megszerzése óta főként ezen a téren tevékenykedem. Eredeti végzettségem: középiskolai tanár, évekig nyelveket tanítottam, nem csak oktattam, hanem nevelgettem, terelgettem a fiatalok lelki életét is. Aztán az élet csodája folytán azzá válhattam, ami egész életemben az álmaim között szerepelt: pszichológussá. A tanári pályát sem adtam fel, hiszen a felnőtt-oktatásban továbbra is tevékenyen részt veszek, a pszichológia egyes ágait tanítom.

Már egyetemi hallgató koromban az oktató-nevelő munkában megbíztak olyan feladatokkal, amelyek a fiatalok lelki egészségével, nevelésével kapcsolatosak, felkértek az osztályokban folyó mentálhigiénés munka segítésére, ide tartozott az egészséges életmódra nevelés, a családi életre felkészítés, a szexuális életre nevelés, felvilágosítás csoportszinten, de főként egyéni tanácsadás biztosítása a diákok számára. Továbbra is ezt tekintem fő feladatomnak.

Pácienseimet semmilyen értelemben nem tekintem betegnek. Főként olyan fiatalok és felnőttek fordulnak hozzám, akik érzelmi, párkapcsolati problémákkal küzdenek, vagy éppen krízisben vannak, de nincs elfogulatlanul segítő, értő másik ember a környezetükben, akivel megoszthatnák a gondjaikat, aki mellett hangosan és következmények nélkül gondolkozhatnak a problémájukról.
A pszichés zavarok kezelésénél az analitikus rövidterápiát, az NLP és TA módszereit, valamint a kognitív eljárásokat részesítem előnyben.

Szabó Ágnes Mária
 
  Vissza a tagok listájához